A Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház rövid története

Pilisen a könyvek szeretetének, könyvtárak alapításának nagy múltja van. A XVIII. században a falu birtokosai, a Beleznayak a kastélyban helyezték el a maga korában tekintélyes, több ezer kötetes bibliotékájukat, amelynek katalógusa 1796-ban nyomtatásban is megjelent. A könyvtár állománya szétszóródott; napjainkban leginkább a Sárospataki Református Nagykönyvtárban találhatók Pilisről származó kötetek, ugyanis a Beleznay-család eladni kényszerült könyveit és egy részüket a pataki gyűjtemény vette meg. Ekkor keletkezett a nyomtatott katalógus, melynek egyetlen példánya szintén Sárospatakon maradt fenn és erről készíttettünk másolatot könyvtárunk számára.

A XIX. században a pilisi kastély könyvgyűjteménye felbomlott és Széchenyi István ifjú huszárkapitányként 1820-ban a településen megfordulva már csak kicsiny könyvtárat talált, a „legnagyobb rendetlenségben”. A kastély új tulajdonosai a század második felében a báró Nyáryak lettek és újra tekintélyes számú könyv gyűlt össze, azonban ez a téka is elpusztult a történelem viharaiban.
A kiegyezést követően úgy az egész országban mint Pilisen fellendült az egyleti és a kulturális élet és – bár konkrét adat nem maradt fenn – nyilván kisebb-nagyobb könyvgyűjteménnyel is rendelkeztek a különböző, részben felekezeti, részben társadalmi státus szerint szerveződő és működő körök. A XX. század elejéről már biztos adatunk van a községházán elhelyezett és az egész falut szolgáló könyvtárról. Még 1897-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége; a grémium volt hivatva támogatni és ellenőrizni az államsegélyt igénylő és kérő településeket, egyleteket, illetve a Tanács megkísérelte lényegében egységes elvek alapján kiépíteni az országban a népkönyvtári hálózatot. Pilis 1906-ban fordult a testülethez könyveket kérve, kijelentve, hogy igényt tart a népkönyvtári támogatásra és vállalva, hogy azokat a Községházán helyezi el mindenki számára hozzáférhetően. 420 kötetes kis gyűjtemény szerveződött meg és állt a pilisiek művelődése szolgálatában. Nem tudjuk, ki kezelte a könyvtárat: az valószínűsíthető, hogy Pilisen is vagy tanító vagy lelkész, esetleg a Községháza egyik erre vállalkozó hivatalnoka.
Ezek a kicsiny, ám annál fontosabb művelődési intézmények az első világháborúban, illetve az azt követő időszakban felbomlottak. Pilisről sem maradt adat arról, hogy működött volna könyvtár a településen. Mivel számos egylet, kör tevékenykedett a két világháború közötti években, azok feltehetően könyvekkel, újságokkal is szolgálták tagjaik művelődését.
1945 után merőben új alapokra helyeződött Magyarországon a könyvtárpolitika. 1945, de főleg 1949 után hosszú évtizedekre a politikai propaganda egyik eszközeként hozta létre a könyvtárakat az állam. Végtelenül átpolitizált intézmények voltak, ugyanakkor kétségtelenül hozzájárultak az olvasás népszerűsítéséhez és széles tömegek művelődéséhez. 1950-ben megalakult a Móricz Zsigmond Művelődési Ház, 1951-ben pedig az akkori Községi Tanács 106/1951. sz. határozatával Népkönyvtárat létesített, a mai könyvtár jogelődjét. Az intézmény a Móricz Zsigmond Művelődési Házban kapott helyet és többnyire pedagógusok kezelték szerény tiszteletdíjért illetve órakedvezményért, vagyis még évekig nem volt főfoglalkozású könyvtárosa, hosszú időn keresztül többek között Simon Etelka tanítónő töltötte be ezt a tisztséget. A fennmaradt, többnyire a korabeli újságokban napvilágot látott írások szerint a településen is az volt az elsődleges cél, hogy minél több olvasója legyen és ezért az akkori könyvtárosok számos országos olvasótoborzó akcióban vettek részt. Egy 1954-es cikkből azt tudjuk meg, hogy a pilisi népkönyvtáros kétszáz parasztolvasóval növeli olvasóinak számát; egy 1955-ös írás szerint „Pilisen szeretik a könyveket a dolgozók”. Az 1956-os forradalom alatt a sok értéktelen politikai brosúrát kidobták a könyvtárból, ugyanakkor az intézmény sorsa is bizonytalanná vált – legalábbis a Pest megyei Hírlap egy 1957-es cikkéből arról értesülünk, hogy „A község több mint 500 kötet könyve még mindig ládákban porosodik, mert a könyvtár részére nem tudtak helyiséget biztosítani”.
Rövidesen azonban konszolidálódott a könyvtár helyzete, a megyei lap 1958-ban már arról írt, hogy „Fejlődésnek indul a kultúrélet Pilisen”. 1959-ben fontos állomásához érkezett az intézmény: akkor kezdték el vezetni azt a leltárkönyvet, amelytől a pilisi bibliotéka könyveinek folyamatos a számozása. Az 1. leltári számú kötet bejegyzésének dátuma 1959. november 3; sajnos Széchenyi Zsigmond Afrikai tábortüzek című vadásznaplója már nincs meg könyvtárunk állományában: 1966-ban töröltetett.
A figyelemre méltó eredmények ellenére – amihez persze hozzájárult, hogy a forradalom után a művelődéspolitika egy kicsit változtatott végtelenül dogmatikus gyakorlatán, sok olyan könyv megjelenhetett, amely a Rákosi-korszakban elképzelhetetlen lett volna (maga az 1. tétel, Széchenyi Zsigmond kötete az élő bizonyítéka ennek a megváltozott gyakorlatnak) és az olvasók számára a könyvtár kétségtelenül vonzóbb hely lett – azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy főfoglalkozású könyvtáros nélkül az intézmény nem tud kiegyensúlyozottan fejlődni.
Az 1960-as évek elején a tanácsi közművelődési könyvtári hálózat szervezésében új megoldásokat keresett a könyvtárpolitika és megszületett a „kiemelt” községi könyvtár kategória. Azon, többnyire nagyközségek intézményei kerültek e kategóriába, amelyeknek fejlődése biztosítottnak látszott főfoglalkozású könyvtáros kinevezésével. Többnyire akkor érettségizett lelkes és érdeklődő fiatalok lettek a „kiemelt” könyvtárak mindenesei, hiszen egy személyben voltak vezetők, beosztottak, kisegítők. Így került 1963. január 1-jén, néhány hónappal érettségije és esküvője után a Nagyközségi Könyvtárba az akkor mindössze 19 éves Czira Ilona, ismertebb férjezett nevén Kottász Árpádné.
Személyével 43 éven keresztül forrt össze a könyvtár. Amikor Simon Etelkától átvette a leltárkönyveket és az intézmény vezetését, mindössze pár ezer kötetes volt az állomány: 3888 kötet volt a polcokon és 670 olvasó 14287 kötetet kölcsönzött. A következő évben, 1964. december 31-én már 4714 kötet szerepelt a leltárkönyvekben, 805 beiratkozott olvasó vette igénybe a könyvtár szolgáltatásait. Mai szemmel nézve egészen kiemelkedő volt a kölcsönzések száma: abban az évben 21196 kötetet vettek ki a pilisiek. (Akkor még nem, pontosabban még alig volt televízió, egyáltalán nem volt internet, CD, videó – a világ megismerésének, a művelődésnek és a tartalmas szórakozásnak ha nem is egyetlen, de mindenesetre meghatározó eszköze volt a könyv és a könyvtár.) Az egyenletes állománynövekedést részben a község támogatása tette lehetővé, de például a Földművesszövetkezet is gyakran ajándékozott könyveket az intézménynek.
Ezekben az években a könyvtár a Móricz Zsigmond Művelődési Házban kapott helyet 60 négyzetméternyi területen. Alapterülete csakhamar kicsinek bizonyult és 1979. december 11-én fontos állomásához érkezett a könyvtár históriája: ekkor foglalta el mai helyét a Kávai út 1. szám alatt. Lényegesen nagyobb alapterületen, 145 négyzetméteren gazdagodó szolgáltatásokkal várta olvasóit az intézmény. A monori járás egyik legjobban működő könyvtára lett a pilisi, változatos programokat szervezett Kottász Árpádné, gyakoriak voltak az író-olvasó találkozók és a gyermekeknek tartott különféle foglalkozások.
A rendszerváltás időszakában, 1991-ben az erősen megrongálódott Művelődési Házat le kellett bontani. Faladatait – részben – az újonnan megalakított és az egykori MSZMP-székházban elhelyezett Móricz Zsigmond Közösségi Ház vette át. Az összevont intézmény vezetésével Kottász Árpádnét bízta meg a település vezetősége. A megnövekedett feladatok indokolttá tették a létszám bővítését. Még 1979-ben került a könyvtárba Knakál Józsefné könyvtáros és Czopkó Lászlóné kisegítő. A Móricz Zsigmond Közösségi Házban dolgozott Hrobár Jánosné, az 1990-es évek elején került az intézménybe Koglerné Hernádi Ágnes könyvtáros és Puskásné Illanicz Dóra könyvtáros. 2002. márciusa óta munkatársa a könyvtárnak Malik Tamásné. Időközben, 2004-ben a Móricz Zsigmond Közösségi Ház önálló intézmény lett, vezetőjévé Puskásné Illanicz Dórát nevezte ki az önkormányzat, munkáját Hrobár Jánosné segítette. A könyvtár munkatársai közül a ceglédi könyvtárba távozott Koglerné Hernádi Ágnes és a monori bibliotéka munkatársa lett Knakál Józsefné. A könyvtár új dolgozója volt 2005. február 1-jétől Juhosné Ölvedi Krisztina mint könyvtáros asszisztens, később, miután főiskolai végzettséget szerzett, informatikus könyvtárosként dolgozott 2013-as nyugállományba vonulásáig.
Az 1997. évi CXL., a könyvtári ellátásról szóló törvény a pilisi bibliotéka számára is új lehetőségeket teremtett. Intézményünk felkerült a nyilvános könyvtárak jegyzékére és megnyíltak a pályázati lehetőségek is, illetve az ún. érdekeltségnövelő támogatás révén évről-évre állománygyarapításra fordítható összegekhez jut a könyvtár. Pilis 2004-ben pályázatot nyújtott be a településen kialakítandó eMagyarország pont, vagyis nyilvános internetes hozzáférés létesítésére. Az önkormányzat döntése alapján a 8 számítógépes korszerű szolgáltatás a könyvtárban, annak bővítése után kapott helyet. Az eMagyarország pont kialakításával a könyvtár hasznos alapterülete 212 négyzetméterre nőtt és a 8 állomás telepítésével lehetővé vált a hálózaton megtalálható információk elérése a pilisiek számára is. A szolgáltatás 2004. szeptember 29-e óta működik.
A számítástechnika más vonatkozásban is megjelent a könyvtárban. 2005-ben a könyvtár fenntartója, a település önkormányzata megvásárolta intézményünk számára a Szikla 21 integrált könyvtári rendszert. Nagy munkával – külső segítők közreműködésével – megtörtént az állomány számítógépre vitele, ezzel megkezdődhetett a hagyományos cédulakatalógusok fokozatos kivonása. A Szikla integrált rendszer alapjaiban változtatta meg az összes könyvtári munkafolyamatot: a szerzeményezés, a kölcsönzés, a tájékoztatás, de még az adminisztráció is átalakult. A rendszer bevezetéséhez nemcsak a program beszerzése kellett, de sikerült 3 újabb számítógépet vásárolni.
A település – és így a könyvtár életében is – nagy eseményre került sor 2005. szeptember 18-án: Pilis elnyerte a városi rangot és értelemszerűen a bibliotéka is városi rangú intézmény lett, új lehetőségek nyíltak az intézmény számára, ugyanakkor új, nagyobb kihívások is érik a könyvtárat és nagyobb elvárásoknak kell megfelelni mind az intézménynek, mind az ott dolgozóknak.
2006-ban Kottász Árpádné nyugállományba vonult. 43 évig vezette az intézményt és erőfeszítéseinek köszönhetően a viszonylag szerény községi gyűjtemény számítógéppel és internetes csatlakozással ellátott városi könyvtárrá vált; neve kitörölhetetlen a bibliotéka históriájából. Az utódlására kiírt pályázatot Pogány György nyerte el, aki 2006. szeptember 1-től 2014. szeptember 30-áig vezette az intézményt, majd 2014. október 1-jével az új vezető Malik Tamásné lett.
A Városi Könyvtár 2007. február 22-én – a Képviselő-testület döntése alapján, elfogadva a könyvtárvezető előterjesztését – új Alapító Okiratot kapott, amely Kármán József Városi Könyvtár alakban rögzítette a bibliotéka nevét.
A könyvtár életében 2010-ben jelentős eseményre került sor: elkezdődött az épület felújítása. Csaknem hat hónapon keresztül tartott zárva az intézmény, míg elkészült a felújítás. Új tetőszerkezet került az épületre, új fűtési rendszert szereltek fel és két helyiséggel bővült is a könyvtár, csaknem 60 négyzetméterrel bővült az alapterület.
2013. január 1-jével Pilis Város Önkormányzata Képviselő-testülete összevonta a Móricz Zsigmond Közösségi Házat és a Kármán József Városi Könyvtárat úgy, hogy a Közösségi Házat beolvasztva a könyvtárba létrehozta az új, integrált Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház elnevezésű intézményt.
A Pilishez, a Beleznayakhoz is kötődő Kármán József, a felvilágosodás kora jeles írójának nevét vette fel tehát az új intézmény, amelynek munkatársai arra törekednek, hogy névadójukhoz méltón, a nemzeti kultúra és az egyetemes művelődés értékeinek jegyében a legkorszerűbb információs technikákat alkalmazva szolgálják a város művelődni, informálódni, tanulni vagy csak egyszerűen kikapcsolódni óhajtó polgárait.